A Malackrumpli a népi nyelvezetben az az apró burgonya, ami túl kicsi arra, hogy megegyük és ahhoz is, hogy jövőre a földbe visszategyük vetési krumpliként, így a parasztember megfőzi és a malacoknak adja. Ellenben mi tudjuk, hogy a méret a lényeg,  a kicsi a jó és koncentrált ízű mindenben, így szépen megmossuk, konfitáljuk, megpirítjuk és vendégeink örömére feltálaljuk.

Egyebekben pedig a Balatonhenyei gazdaságunkban főleg krumplit és malacot termelünk, így lett a projekt neve Malackrumpli.

De mit is akarunk ezzel az egésszel? Azt gondolom, hogy valószínűleg mi vagyunk az ország egyetlen slow-food étterme (örülnék annak ha tévednék és lennének még mások is).

Slow-food? Nem, ez nem azt jelenti, hogy lassú a kiszolgálás.   

Ez azt jelenti, hogy pl. ahhoz, hogy a mangalica karaj a tányérra kerüljön, először 2-3 évig dolgozunk azon, hogy felneveljük az állatot. Utána levágjuk, feldolgozzuk, elkészítjük az étteremben és csak akkor kerül a tányérra. A „slow” tehát azt jelenti, hogy a karaj elfogyasztását a mi esetünkben 2-3 év munka előzi meg. A slow-food egyébként egy mozgalom ami Olaszországból indult el és ma már az egész világot lefedő szerveződés, abszolút non-profit és önkéntes és a lényege az, hogy felvegyük a harcot az ipari élelmiszerek és a gyorsétterem láncok ellen (érdemes utánanézni a neten).

Hivatalosan ugyan nem vagyunk a mozgalom tagjai (nem kértük a felvételünket), de azt gondolom, hogy elég sokat teszünk az eszme meghonosítása érdekében. Azt már egyre kevésbé tudom, hogy ez mire elég, már egyre kevésbé hiszem, hogy elég-e valamire, de itt a nyár, dübörög a szezon, tesszük a dolgunkat, kiszolgáljuk a vevőinket aztán…. aztán majd szeptemberben leülünk egy pohár borral a kezünkbe és elgondolkodunk azon, hogy érdemes volt-e ezt az egészet csinálni.